Első fejezet

   1.

     Esős márciusi napra ébredtem. Felültem az ágyon és megborzoltam kócos hajamat. Gondoltam megörökítem ezt a pillanatot, így mobilommal egy képet készítettem magamról. Mosolyogva néztem önmagamra, majd elküldtem a selfie-t Sarahnak. Kimásztam az ágyból és a konyhába mentem. Bekapcsoltam a kávégépet és főztem egy jó kávét. Bágyadtan rogytam a konyhaszékre és nagyon örültem, hogy nem kell ma dolgoznom. Amint kifőtt a kávé, kinyitottam a hűtőt és nézegettem a választékot. Miután csalódottan konstatáltam, hogy nincs itthon barackos joghurt, mérgesen bevágtam a hűtőajtót.

   Éppen befejeztem az öltözködést, mikor valaki kopogtatott az ajtómon. Sarah volt az. Semmi köszönés, semmi mosoly. Megfogta a vállam és kicsit arrább tolt hogy beférjen az ajtón. Bement a konyhába és öntött magának kávét. Beletúrt a hajába majd gúnyos mosollyal annyit vágott oda:

- A Te kómás fejedet látni elsőnek felemelő érzés.- mondta és nagyot kortyolt a kávéból.

Sarah Coleman és Én óvodás korunk óta a legjobb barátnők vagyunk. Semmi közös nincs bennünk; ha Én fehéret mondok Ő feketét fog. Mégis mindenben számíthatunk egymásra. 

- Mi a mai program?- kérdeztem miközben egy kekszet gyömöszöltem a számba.
- Hát bulizni megyünk! Sierra, Olivia, Erik, Te és Én. Na igen, Erik nagy bejelentést készül tenni neked!
Erik minden harmadik nap szerelmet vall nekem. Nagyon aranyos srác, de nem hozzám való. Nekem meg van az ideálom és ha csak nyolcvan évesen találom meg, akkor addig várok!
- Pont ma akartok bulizni? Péntek tizenharmadika van!
Sarah úgy nézett rám, hogy legszívesebben haza mentem volna,ha éppen nem otthon vagyok.
-Te tényleg ennyire hülye vagy? Hányadik században élsz? Hahó ez már a huszonegyedik! Nincs semmi jelentősége, hogy tizenharmadika milyen nap! Ma megyünk és kész!
Megfogta a karom és a szekrényem felé húzott. Kiválasztott egy olyan ruhát, amit önszántamból talán soha nem vettem volna fel.
- Remekül nézel ki Lucy! Erik még a végén el is vesz feleségül!- nevetett Sarah.
- Hol találkozunk a lányokkal?- kérdeztem, hogy eltereljem a témát Erikről.
- Itt! Ide hívtam mindenkit! De Erik is jön! Én viszont megyek drágám, mert még ezer a dolgom!
Fogta magát befalta az utolsó szem kekszemet és elment. Én meg már előre féltem az esti bulitól. Ha Erik és Sierra is jönnek nekem végem. Sierra nagyon rendes csaj, de képes a bolhából elefántot csinálni.
  Mivel még korán volt, gondoltam beugrok a munkahelyemre, ugyanis otthagytam a laptopomat az öltözőszekrényemben. Taxival mentem a kórházig, mivel busszal negyed órával később értem volna oda. Mikor beértem a kórházba, akkor vettem észre, hogy a kulcsaimat otthon hagytam. Nem tudtam mást tenni, meg kellett várnom, amíg az egyik kollégám errefelé jön. Nem is kellett sokáig várnom. Nem messze tőlem Olivia ácsorgott egy rakás kartonnal meg lázlappal a kezében. Mikor megérintettem a vállát, nagyon megijedt.
- Lucy! A frászt hozod rám!
- Ne haragudj Olivia! Itt hagytam a laptopomat tegnap, beengednél?
- Szeretnék segíteni, de tudod, hogy nem mehetsz be ha nem vagy szolgálatban! Nekem meg nincs szünetem! Ha meg belenyúlok a szekrényedbe ki is rúghatnak! Majd hétfőn hazaviszed!
Olivia nagyon szabályszerető, de ezzel kicsit túlzott. Én is számtalanszor engedtem már be kollégát. Annyira felhúztam magam, hogy nem mondtam semmit, csak elindultam  a kijárat felé.
Hazafelé persze nem tudtam taxit fogni, mert egy sem volt a közelben, így kénytelen voltam gyalog menni. Jó félóra gyaloglás után egy fekete macska szaladt el előttem, s mivel eléggé babonás vagyok ez a kis esemény jól rányomta a bélyegét a napomra. Mikor hazamentem, eldöntöttem, hogy a mai napon már semmit sem fogok csinálni, csak várom az estét.
Kimentem a konyhába és ismét kinyitottam a hűtőt. Barackos joghurt még mindig nem volt benne.

2

   Bekapcsoltam a tévét, és váltogattam a csatornák között. Az egyik csatornán éppen valami dokumentum film ment a 19. századról. Mivel nem szeretem az ilyenfajta műsorokat, pár perc után továbbkapcsoltam. Ki akarna egy olyan korban élni, ahol nincs mobiltelefon, mikró vagy vezetékes víz. 

  Mikor meguntam, kikapcsoltam a tévét. Kimentem az erkélyre levegőzni, mikor valami nyugtalanító hangot hallottam a szoba felől. Gondoltam csak a szomszédból jöhet, ezért nem is tulajdonítottam neki nagyobb jelentőséget. Elővettem egy magazint és lapozgatni kezdtem. A hang azonban még mindig nem hallgatott el, sőt egyre hangosabb lett. Monoton magas búgás volt, mint amikor véget ér az adás egy tévécsatornán. Arra gondoltam, hogy talán nem kapcsoltam ki a tévét és az ad ilyen furcsa hangot. Mikor azonban odaértem a készülékhez, az ki volt kapcsolva. A hang a szekrényemből jött. Nem emlékeztem, hogy raktam volna oda olyan dolgot, ami ilyen hangot adhat ki, ezért elkezdtem keresgélni benne. Ahogy a kezem a szekrényajtóhoz ért a hang elhallgatott. Csak azzal tudtam magyarázni a dolgot, hogy tényleg a szomszédból jött a hang. Visszaültem hát az erkélyre és végigolvastam a magazinomat. Néha azért be-benéztem a szobába, de a hang nem szólalt meg többször.
  Egész életemben utáltam a péntek tizenharmadikákat. Olyankor mindig történt velem valami rossz, vagy ijesztő. Általában az ilyen napokat szörnyű álmok követik, amik napokig nem hagynak aludni. De talán ma más lesz, talán ez a kis kiruccanás a csajokkal és Erikkel elfelejteti ezeket a gondolataimat.
Bementem a fürdőbe és a hang megint megszólalt, de most a bejárati ajtó felől hallottam. Sokkal hangosabb volt mint percekkel korábban. Belestem a kukucskálóba de nem láttam senkit. Remegő kézzel nyúltam a kilincs felé. Behunytam a szemem, megfogtam az ajtógombot és elfordítottam azt. Lassan kinyitottam az ajtót. Semmi mozgás, de aztán hirtelen valaki elém ugrott. Valami idióta sípot fújva, ami azt az idegesítő hangot hallatta. Erik volt, aki a felettem lévő lakástól jött le.
- Erik! Majdnem szívrohamot kaptam! Megtennéd, hogy nem fújod azt a vacakot?
- Persze Lucy! Érted mindent... tudod!
- Ne kezd el Erik! Azt hittem már megbeszéltük...
Közelebb jött, kiköpte a sípot és puszit nyomott az arcomra. Megfogtam a kezét és behúztam a lakásba. Én ezt afféle baráti gesztusnak szántam, de ebben a percben érkezett meg Sierra és Olivia.
- Na végre együtt vannak. Tudtuk, hogy egyszer beadod a derekad Lucy!
Erik reménykedve nézett rám. Még mielőtt bármi ilyesmi megfordulna a fejekben beráncigáltam őket a lakásba.
- Sierra megkérhetnélek, hogy abbahagyod a pletykát mielőtt elkezdenéd! Erik is tudja mi a helyzet kettőnk között!
- Miért? Mi?- nézett meghökkenve Erik.
Kínos csend ereszkedett közénk. Percekig csak néztük egymást, mikor Sarah sarkig tárta az ajtót és beüvöltött a némaságba.
- Indulás! Igyunk ájulásig!
Nevetve indult meg a társaság kifelé. Csak nekem nem volt kedvem nevetni. Mikor zártam be az ajtót ismét meghallottam a furcsa sípszót a lakásból, de úgy döntöttem, most nincs kedvem gondolkodni rajta.

3.

Gyalog indultunk el a klubba, oda ahová hat éve mindig. Nem túl zsúfolt, kulturált hely ami a Riviera London nevet viseli a belváros szívében. Már hat éve gondolkoztam azon, miért is ez lett a neve, de valahogy sosem mertem megkérdezni. Ahogy beléptünk, egyből szemben volt a bár hangulatos fa pulttal. Kicsi táncparkett, sok asztal, még  több ember. Ez jellemezte a bent lévő viszonyokat. Sierra és Sarah az első percben beleveszett a táncolók sokaságába, Olivia egy asztalhoz ült Erikkel, Én meg úgy döntöttem, hogy az első ital valami nagyon erős tömény lesz. Kikértem az italt és egy húzással el is tüntettem, majd kértem még egyet. A pultos srác nevetve megkérdezte:

- Hosszú volt a nap?

- Úgy is mondhatjuk! Utálom a péntek tizenharmadikát!

- Akkor erre a vendégem vagy!-mondta vigyorogva- Én is ugyanígy vagyok!

- A szerencsétlen napokra!-mondtam felemelve a harmadik poharat és egy szuszra kiittam azt is.

Nem tudom hányadik italomnál tarthattam, de nem voltam mar túl józan az biztos. Alig lehettünk ott egy órája és én már a hetedik italommal próbáltam megfojtani a szorongásomat. Kezdtem egy kicsit feloldódni, és flörtöltem kicsit a pultos sráccal. Nem gondoltam, hogy balhé lesz belőle. Eriknek valami hatodik érzéke lehetett erre, de akárhányszor pasi közelében jól kezdtem érezni magam ő mindannyiszor megjelenik és cirkuszolni kezd. Most sem volt ez másként. Én már jóval többet ittam a kelleténél, szóval az önkontrollom és a szorongásom kézen fogva mentek elmém legmélyebb, előbányászhatatlanabb bugyraiba piknikezni.
Erik egy hatalmas ugrással a fickónak vetette magát, miközben artikulátlanul üvöltött:
- Szállj le a csajomról te perverz állat!
Maradék erőmmel próbáltam szétválasztani a két idiótát, de már késő volt. A kidobó megfogott minket és kirakott az ajtón. Nem éreztem magam a helyzet magaslatán, de megpróbáltam beolvasni Eriknek.
- Eh..ehhez nem volt jogod Erik! Ne..nem vagyok a tulajdonod! Elrontottál mind...mindent!
Ahogy kimondtam az utolsó szót, a falnak dőlve a fele kijött annak ami nemrég bement. Sírva fakadtam, persze Ő csak állt és a szemét tapogatta. Valószínűleg kaphatott egy nagyot. Percek múlva megjöttek a lányok is.
- Itt meg...itt meg mi a fene történt?-Kérdezte Olivia
- Muszáj nektek mindig balhézni ha bulizni jövünk?!-Háborgott Sarah
Én pedig előkapartam minden bátorságom és elmondtam a véleményemet, amit józanul soha nem tettem volna meg.
-Mindig ez van...mindig tönkretesztek mindent! Elegem van belőletek! Innen...innentől vége a barátságunknak!
Fogtam magam és hátra se nézve eltántorogtam valahova. Csak mentem és mentem s közben folyamatosan bőgtem. A folyópartig sétáltam, megálltam egy fánál és cigarettára gyújtottam. Nem volt körülöttem senki, csak tücskök ciripeltek és madarak csipogtak. Leültem a fűbe, fejemet a csillagos ég felé fordítva. Hogy mondhattam ekkora hülyeségeket? Megpróbáltam gondolkozni, de végül feladtam. Ültem és hallgattam a bogarakat. Egyszer csak furcsa, de ismerős hang ütötte meg a fülemet. Ugyanaz a sípszó, amit ma már többször is hallottam. Nem messziről jött a hang, a szomszédos bokorsor közül.
- Van...Van itt valaki?-Kiáltottam arra, amerről a hang jött. Persze válasz nem érkezett. Ezért félretéve minden logikus viselkedést, elindultam a bokrokhoz.
Lassan lépkedtem, s minden porcikám remegett. Mikor odaértem a bokorhoz és félrehajtottam a bokor ágait,  nem volt ott senki. Megcsóváltam a fejem és kiengedtem még egy adagot a töményből. A sípolás újra felhangzott és megláttam valamit a földön. Egy régi zsebóra volt. Azt még ebben az állapotomban is tudtam, hogy rendes zsebóra nem csinál ilyet. Valami még is vonzott hozzá, mintha mágnes lett volna. Teljesen megbabonázva lépkedtem oda, majd óvatosan felvettem a földről. Megnéztem rajta az időt, tizenegy óra ötvenkilenc perc.
Hirtelen szédülni kezdtem, és egy pad felé vettem az irányt. Ekkor a zsebóra lánca a kezemre tekeredett, mintha életre kelt volna. Egyre jobban szorított a lánc és a sípolás is egyre hangosabb lett. A mutatókat néztem amik visszafelé forogtak. Már tudtam hogy nem szédülők, hanem valóban körbe-körbe forgok. A sípolás elérte a csúcspontját, a hangja szinte a dobhártyámba hasított, a láncok véresre szorították a kezem. Megpróbáltam segítségért kiáltani, de már mindegy volt. A forgás, a hang, a fájdalom és az alkohol hatására elveszítettem az eszméletemet. S hogy ezután mi történt velem?

Innen lesz érdekes a történet!